hofstadter

Fa és műanyag ablakok a házon



Amikor már állnak a falak és kész a tetőszerkezet is eljön az ideje az ablakok beépítésének. Ehhez azonban előtte meg kell vásárolnunk az ablakokat (ugye nem mondtam még túl okosat ezzel). Az ablakok megvásárlása előtt jön a nagy dilemma, milyen típusú ablakot vegyünk.

Általában két ablak típus közül szoktunk választani:

  • fa ablakok
  • műanyag ablakok

Őszintén szólva ide kéne még venni az alumínium nyílászárókat, azonban az alumíniumra csak ritkán esik a választás, elsősorban az ablak ára miatt (nem az olcsó kategóriába tartozik egy alumínium ablak). Tehát sokan teszik fel a kérdést: Fa ablakot, vagy műanyag ablakot válasszak?

Mindkét nyílászáró típusnak megvannak az előnyei és hátrányai. A fa mellett elsősorban a természetes alapanyaga, a melegség, a műanyag ablak mellett a karbantarthatósága szól. Természetesen nem lehet figyelmen hagyni a szubjektív tényezőt sem, azaz melyik anyag szimpatikusabb nekünk. Akik a fát mint alapanyagot szeretik, nehezen győzhetők meg a műanyag ablak előnyeiről, és mondhatnánk fordítva is. Aki már találkozott igényes és szép műanyag ablakkal, az nem fog a fához ragaszkodni.

A döntés után, jöhet a böngészés a neten. Keresünk nyílászáró kereskedőket és próbálunk kiválasztani egy nekünk megfelelő ablakot, majd jöhet az árak ellenőrzése, a látogatás a bemutatótermébe majd a vásárlás.

Műanyag ablak kategóriában, javaslom hogy nézzétek meg az Áron Ház Kft által forgalmazott ablakokat: www.ablak-ajto-budapest.hu. Itt többféle típust lehet megnézni és az árak nagyon kedvezőek, a piaci viszonyokhoz igazodnak.

Fa ablak kategóriában pedig a Hofstadter nyílászáróit mutatnám meg. A Hofstadterre jellemző, hogy nem csak forgalmazója, de gyártója is a fa és műanyag ablakoknak és nyílászáróknak (itt jegyzem meg hogy gyönyörű bejárati ajtókat gyártanak). Itt a weboldalon nem találhatók ugyan ablak árak, azonban szinte azonnal válaszolnak minden megkeresésre.

Ezután a rövid bevezető után remélem kellemesen elböngésztetek a két ajánlott nyílászárós oldalon. Hamarosan folytatjuk és tovább boncolgatjuk a nyílászárók témáját.

Schiedel kémények a Hofstadter tüzépről



A Schiedel kémények széles választékát megtalálja a Hofstadter tüzépen. Keressen bennünket bizalommal, személyesen, telefonon a 06 26 332 647 telefonszámon, vagy kéményes weboldalunkon keresztül: https://www.kemenyshop.hu/

A Schiedel ABSOLUT energiatakarékos kéményrendszere az első passzív házakhoz is használható energiatakarékos kémény.
A ház számos eleme járulhat hozzá a fűtési költségek csökkentéséhez, ezek közül az egyik legfontosabb házelem a kémény. A Schiedel ABSOLUT tökéletesen biztosítja a fűtőanyag energiájának optimális felhasználását bármilyen tüzelőberendezés vagy tüzelőanyag esetében. A Schiedel ABSOLUT kéményrendszer energiatakarékos kiegészítőivel segít elnyerni a passzívház minősítést az Ön házának is!

Termo légkürtő
Az ABSOLUT kémény a Termo légkürtőn keresztül biztosítja a szükséges égési levegőt kazánok, a kandallók vagy a cserépkályhák számára a fűtött helyiség levegőjétől függetlenül. Ennek köszönhetően a szellőztető berendezések, a páraelszívók, illetve a klímaberendezések nem zavarják meg a kazán,
a kandalló vagy a cserépkályha biztonságos működését.

Hőszigetelt könnyűbeton köpenytégla
A könnyűbeton köpenytéglában a beépített habbeton hőszigeteléssel hatékonyan kivédhető a hideg erek létrejötte, megfelelve ezzel az energiatakarékosság követelményeinek. A szellőzőkürtő hőszigetelése megakadályozza a kéménytest felületének léhűlését, és a nedvesség kicsapódását

W3G profilcső
W: NEDVESSÉGEL SZEMBENI ELLENÁLLÁSI OSZTÁLY
A kéményrendszer alkalmas a nedves üzemre.
Garantáltan érzéketlen a nedvességre.
3: KORRÓZIÓÁLLÓSÁGI OSZTÁLY
A kéményrendszer saválló.
G: KOROMÉGÉS-ÁLLÓSÁGI OSZTÁLY
A kéményrendszer kiégésbiztos.

Mindezek alapján a ma létező korszerű szilárd tüzelőanyagú fűtőberendezésekkel kiválóan
használható – és Ön háztulajdonosként gond nélkül átválthat az olaj- és gázkazánról megújuló tüzelőanyagokkal üzemelő CO2 semleges főtőrendszerre, például pellettel vagy faaprítékkal üzemelő ill. biomassza fűtőkazánra.

Termo köpenytégla
A normál kéményekben a köpenytéglákon keresztül a hidegtér irányába hőhíd alakul ki, az energia egy része elvész. A tetőn és az alapzaton keresztül elvesző energiát állítja meg a beépített habüveges szigetelőréteggel ellátott, új Schiedel hőszigetelő köpenytégla. A hő így a házban marad.

Univerzális alkalmazhatóság
Az ABSOLUT kémény megfelel mind a hagyományos, mind a modern fűtési technikák kihívásainak. Bármikor lehetőség van a tüzelőberendezések közötti váltásra. (Pl. kazáncsere, kandalló vagy cserépkályha beépítés stb.)

Hofstadter építőanyagok a Construmán



Idén a Hofstadter cégcsoport több kiállítói helyen is képviselteti magát a 35. Nemzetközi építőipari szakkiállításon azaz a Construmán.

A Construma a hazai legnagyobb építőipari szakkiállítás. Piacvezető szerepét immár 35. alkalommal bizonyíthatja 2016-ban. A közép-kelet-európai régióban már vezető szakkiállításként tartják számon.

Építőanyagtól a tetőig

A kiállítás leghangsúlyosabb tematikái a nyílászárók, kapu árnyékolástechnika, üvegipar (FRONTÁL), a tetőfedés, homlokzatépítés, bádogosipar (DACH-TECH), a víz-, hő- és hangszigetelés (INTER-ISOLA), az építőanyagok. Növekvő érdeklődés mutatkozik az építőgépek területén is.


A Hofstadter Építőipar Kft. építőanyag részlege az Újház szervezésében az „A” pavilon 306A standján lesz jelen.


A Hofstadter ablak ismételten önállóan lesz megtalálható az „A” pavilon 109B standján.

OTTHONDesign az 5. Otthonteremtési szakkiállítás

A Construmán a konyhatechnológiától a fürdőszobán át a nappaliig minden megjelenik, ami a lakásbelső kialakításához szükséges lehet. Középpontban: design és innováció. A kiállítás a kezdetektől törekszik a legújabb hazai design trendek bemutatására, színvonalas termékkörök megjelenítésére. Az OTTHONDesign kiállításon egyre több gyártó és nagy márka képviselteti magát bemutatva legújabb fejlesztéseit.


A Hofstadter, Piramis és Bau-Styl cégek közösen részt vesznek az Otthon Design 2016 kiállításon (ez a Construma alatt lévő kiállítás). A ’G’ pavilon 301/G standján.

2D profilú Hofstadter műanyag ablakok



A Hofstadter műanyag ablakok profilját, a nagy múltú német cég, a Salamander profilrendszerei képezik. Magyarországon a Hofstadter cég kizárólagos feldolgozási joggal rendelkezik a Salamander profilokkal szemben. E profilok közös jellemzője a nagy statikai biztonság, színtartósság, UV-állóság, és a Hofstadter műanyag ablakok ismérve a kitűnő hő – és hangszigetelő tulajdonság.

A Hofstadter műanyag ablak 2D profilja átmenetet képez a hagyományos és a design profilok között. Lekerekített szárnyprofilok és a standard tok kombinációját négy, vagy ötkamrás konstrukcióval alakítják ki. Ez a kialakítás, maga az íves szárnyprofil egy egészen megkülönböztetett optikai hangsúlyt kölcsönöz a Hofstadter műanyag ablakoknak.
Ezt a kialakítású Hofstadter műanyag ablakot tetszőleges egyedi méretben is elkészítethetjük, a Salamander szárnyprofil ebben a nézetben teljes szabadságot ad a kialakításnak.

Így olyan elegáns és lekerekített műanyag ablakot kapunk, ami méltán hirdeti otthonunk kényelmét, és komfortérzetünket a hő – és hangszigetelő tulajdonság révén maximálisan növelhetjük. A 2D profilú Hofstadter műanyag ablakok választása csakis jó ízlésünket bizonyítják.

Hofstadter fa ajtó és ablak prospektus 2010



Hofstadter fa ajtó és ablak prospektus 2010


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető


Hofstadter fa ajtó és ablak

Hofstadter fa ajtó és ablak termékismertető