Tavasszal amikor leolvad a hó és előtűnik a sötét, olykor teljesen feketés föld beindul a kerti munkák időszaka is. Ez az időszak egészen őszig, az első fagyokig folyamatosan kitart. Tavasszal az egyik legfontosabb feladat, hogy eltakarítsuk a tél romjait, levágjuk az immáron 4-5 hónapja növő füvet és tisztességesen átgereblyézzük a gyepfüvet illetve a bokrok, fák és a sövény aljzatát.

Miután kitisztítottuk a kertet, akkor látszódik csak igazán, hogy mekkora kárt csinált a téli fagy. Sok helyen sajnos kifagyott a gyepfű és a sövényből több bokor illetve kisebb csemete. Amely növényeket nem lehet már megmenteni azokat sajnos ki kell vágni, ki kell ásni és a helyére új bokrot kell ültetni. Ilyenkor érdemes egy csomag fűmagot is venni és újraszórni a gyepfüvet is, hogy a kifagyott részek pótolva legyenek. Ha úgy döntöttünk, hogy idén nyáron nem akarunk minden este locsolgatni, akkor érdemes még tavasszal egy profi kertépítő után nézni, ajánlatot kérni és megrendelni egy automata öntöző berendezést. Ezzel időt és pénzt takaríthatunk meg, nem is beszélve arról, hogy esténként leülhetünk egy kicsit pihenni vagy sütögetni, a kötelező locsolás helyett.

A kertépítés másik lényeges területe, hogy szakszerűen alakítsuk ki a növényzet elrendezését, jó minőségű növényeket vegyünk és megfelelően elő legyen készítve a termőföld az új növények befogadására. Sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a kerttulajdonosok azonnal egy kész kertet szeretnének, de nincs erre elég pénzük. Bemennek a legelső kertészetbe és megveszik a legolcsóbb sövénypalántákat, melyeket jó szorosan egymás mellé ültetnek, hogy azonnal sövény érzetet keltsenek a satnya palánták. Idővel ezek a palánták megnőnek, megerősödnek és agyonnyomják egymást. Ugyanez jellemző a termőföld kezelésére is. Itt is ha nem is a legolcsóbb, de olcsó minőségű trágyák szereznek be. Ezek nem alkalmasak a csemeték hosszú távú táplálására. Azt tanácsoljuk, hogy ha saját maga szeretné kézbe venni a kerti munkákat, mindenképpen kérje ki egy profi kertépítő véleményét és javaslatait. Sok esetben sokkal olcsóbb egy kertépítő vállalkozással megállapodni, mint éveken keresztül kísérletezni és évente újra venni a sövényünk felét.

KERTELÜNK Kert- és Parképítő Kft.
Székhely: Budapest
Telefon: 06-20-345-1349