Építőanyag-gyártó és kivitelező cégek összefogását kezdeményezte a Baumit Kft. és a Tondach Magyarország Zrt. Mindkét vállalat segíteni kíván termékeivel a vörös-iszap ipari katasztrófa károsultjain, és erre buzdítja a társadalmilag felelős cégeket.

A két cég felajánlotta, hogy termékeit rendkívül kedvező feltételek mellett biztosítja az újjáépítéshez. Ez a Baumit esetében vakolatokat, homlokzati hőszigetelő rendszereket és aljzatképző anyagokat, míg a Tondach esetében kerámia tetőcserepeket jelent.

Illy Gábor a Baumit ügyvezetője szerint a cégek eddig is sokat segítették az országot a súlyos árvíz után, és a mostani ipari katasztrófát követően is készek erre. Az állami szerepvállalás mellett még hatásosabb és szélesebb körű lehet azonban a segítség, ha a vállalatok – az ad hoc adományokon kívül – termékeiket mélyen a jelenlegi piaci ár alatt ajánlják fel a károsultaknak, illetve a helyreállítást végző állami szerveknek.

Kató Aladár, a Tondach Magyarország Zrt. vezérigazgatója a kezdeményezéstől azt várja, hogy további építőipari cégek is csatlakoznak a szolidáris platformhoz, hiszen ez nem jár jelentős ráfordítással, mégis sok emberen segít.

Egy önkormányzati telken lakóparkot építenek az iszapkatasztrófa sújtotta térségben, a projekt Makovecz Imre nevéhez kötődik majd – mondta el a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató.

Forrás: www.ingatlanmagazin.com